Hegyi sajtokra fókuszálva

Az idei immár a tízedik alkalom, amikor az Slow Food mozgalom otthona, az észak-olasz kisváros, Bra utcái megtelnek a szerte a világból érkező sajtkészítőkkel, pásztorokkal, tudósokkal, újságírókkal és sajtkedvelőkkel. A Slow Food által minden második évben megrendezett, Cheese nevet viselő eseményt a kézműves sajtkészítésnek szentelik. 2015. szeptember 18-21. között pedig ezen a témán belül is különös figyelmet szentelnek majd a hegyvidékek törékeny ökoszisztémájában megszülető termékeknek.

 

cheese, cheese 2015

 

Azoknak a sajtkészítőknek, akik Európa hegyvidéki területein élnek és dolgoznak, kritikus szituációval kell szembe nézniük. A háború után lezajló iparosítás felszippantotta a lakosság jelentős részét, így több hagyományos sajtkészítési technológia alkalmazása szinte teljesen megszűnt. Ennek következményeként a kapcsolat, ami addig összefűzte a hegyekben élő közösségüket a környezetükkel, károsodott – példát jelent erre a hegyi legelők elhanyagolása, és az évszázadok alatt felhalmozódott tudás átadása is veszélybe került.

A nehézségek ellenére a hegyvidéki régiók még mindig egy hihetetlenül gazdag sajtválaszték forrásául szolgálnak. A biodiverzitás szempontjából gazdag legelők nyújtotta takarmány, a friss, nyers tej feldolgozásának lehetősége, az évszakok változásából adódó vándorlások gyakorlata valamint a kézműves technológiák alkalmazása különösen magas minőségű termék előállítását teszi lehetővé. További értéket jelent, hogy sokszor pont a termelők tesznek meg mindent azért, hogy megőrizzék ezeket a sérülékeny területeket, gondjaikba véve a hegyi tejgazdaságokat és legelőket, alakítva a tájképet és megóvva a földterületet az ott élő közösség számára.

A Cheese rendezvénye szeretné a hegyvidéki sajtkészítéshez kapcsolatos problémákat és azok lehetséges megoldását a négy napos esemény középpontjába állítani konferenciák, viták, megbeszélések, kóstolók segítségével. A kiállítótéren belül külön területen mutatják be a változatos étkezési kultúránk azon részét, amelyet a hegyekben élő közösségek őriznek: a magasan fekvő területekről származó gyógyfüveket, kenyereket, likőröket, borokat, lekvárokat, hüvelyeseket, gyümölcsöket és sok minden mást, valamint a hegyi sajtok széles körű felhasználhatóságát a gasztronómia területén.

Ahogy minden Slow Food rendezvény, a Cheese is az olyan pillanatokról szól, amikor egyszerre tapasztalhatjuk meg a finom ételek élvezetét valamint a tudatos és felelősségteljes gondolkodásmódot, amely olyan kapcsolódó területeket érint, mint az állatok jóléte, a tájak fenntartható gondozása, a tejkvóta és a szektorban dolgozó vándorló munkaerő. Az idei kiállítás középpontjában Spanyolország áll majd, ennek köszönhetően spanyol sajtok széles választékából kóstolhatnak majd a látogatók, akik így felfedezhetik, jóval több van ebben az országban, mint a manchego. A Cheese programot szeptember 18-21. között rendezik meg Olaszország Piemonte tartományának Bra városában.

További részletek: http://cheese.slowfood.com

 


 
Slow Food - Minden jog fenntartva - Powered by Raygun