Filozófiánk

 

A Slow Food egy nemzetközi mozgalom, amely az egyes országok és régiók étkezési hagyományainak, a helyi "étkultúrának", a "gasztro-kulturális" sokrétűségnek a megőrzése, védelme érdekében jött létre. A helyhez kötődő termények, termékek, élelmiszerek, ételek, étkezési hagyományok támogatására alakult civil szerveződés 1989-ben olasz alapokon, Párizsban hozta léter első szervezetét.

Elnevezésével a gyorsétkezdei „fast food” étkezési stílus ellentettjére, a „lassú”, odafigyelő, a hagyományos és nemes táplálkozásra irányítja a figyelmet. Mi itthon ezt a kezdeményezést leginkább "komótos étkezésnek" hívjuk. A mozgalom elsődleges célja a helyi gasztro-kulturális értékek megőrzése, annak sikeres hasznosítása, az érintett közösségek és vállalkozások fennmaradásának és gazdasági sikerességének támogatása. Ez az egyszerű cél a globalizálódó világban már csak közös erővel, így többek között éppen a Slow Food mozgalom támogatásával képzelhető el.

A Slow Food tehát első megközelítésben egy mozgalom az ízekhez való jogunkért, bár a fordítás nem egészen pontos, mert olaszul – talán szerencsésen – a gusto az ízt és az ízlést is jelenti. A mozgalomnak a lényege valójában a teljes „étkezési kultúra”: a termelő közösségek boldogulása, a biológiai sokféleség megőrzése, az eltűnés veszélyének kitett termények és fajták megmentése, a hagyományos és természetes étkezés kérdése, a mezőgazdasági termelés, a helyi értékek és közösségek támogatása, majd az odafigyelő, igényes íz-érzékelés, étkezési kultúra. A Slow Food mozgalom tevékenységi köre a mezőgazdasági termeléstől, a regionális termékek védelmétől a gasztronómiai tudományokig, az idegenforgalomig, az élelmiszer-biztonság kérdéséig, valamint a kapcsolódó kulturális és emberi értékek megőrzéséig sok mindenre kiterjed, mindezeket sajátos rendszerbe fogja össze.

A Slow Food programjai mindezeket a célokat tükrözik. A Slow Food központja az észak-olaszországi Piemonte tartományban, Bra-ban található. További irodák nyíltak Svájcban, Németországban, az USA-ban, Franciaországban, Spanyolországban és legutóbb Japánban.

A Slow Food jelenleg világszerte közel 100 ezer tagot számlál, ami mintegy 1600 helyi csoportban, ún. „konvíviumban” szerveződik. A konvíviumok a Slow Food mozgalom „sejtjei”, szakmai-baráti körei, helyi szinten képviselve annak filozófiáját és kifejtve az erre épülő, a helyi érdekeket érvényesítő tevékenységeket. A helyi gyökerezettség és a decentralizáció adja a mozgalom eredeti jellegét, és a kapcsolatok évek során kiépült hálózata jelenti legnagyobb értékét.


 
Slow Food - Minden jog fenntartva - Powered by Raygun